2015.09.07. Hűtős-kávés

Teremtő kvantummechanikus lettem… 
szó-szó, ami a vasárnapot illeti… pl. nagyon durva 30-40-fokos melegben két hétig áram nélkül maradt hűtőt kipakolni… tele volt… nos azt olvastam, hogy „Az univerzális energia minden szinten tökéletesen tudatos, nem csak önmagának, hanem neked is, nekem is tudatában van, mindent észrevesz, mindenre figyel, minden észlel’.”… kérdem én ezt az univerzális intelligenciát, nehezére esett volna szólni, h valaki ne vigye el a hosszabbítót, amibe a hűtő is be van dugva? … vagy direkt élvezte az észlelését’, h milyen émelyegve burkoljuk újabb és újabb zsákokba a pépet a hűtőből? na mindegy…
túltettük magunkat rajta, és juszt is jót kávéztunk és krémeseztünk kedvenc J-artosaimmal…
aztán még azon is szórakozhatott a univerzális, h a lépcsőn leborítottam néhány pezsgős és piáspalackot, amik felrobbanva akkorákat durrantak, h Nala a bambusz alá rohant, a békésen rajzolgató-festegető jartosok pedig a segítségemre… ösmét orbitális szagok a dojoban, mondjuk a pezsgővel vegyes sör kicsivel azért sokkal kellemesebb volt…
másik kedvenc jartosunk pont ekkor érkezvén azonnal beilleszkedett és felmosóval itatgatta a maradék nedűt, ami a szilánkokkal együtt már visszafolyt a szemeteslapátról... meg a falról… meg az ott található miegymásról…
lőn rend, és tűrhető szagok, már csak a rajzcsipeszek repkedtek az ujjaim közül csendesen… mondák jartosok tán üljek le passzívan…
okés, szót fogadtam, nyugodtan ücsörögtem egy félliteres tejeskávéval a kezemben… idő után egyik jartos szóvá tette, hogy tán kortyolgassam én is azt a kávét, ne mindet a copfom igya fel…
valóban… beletörődően szemlélődve a jelen pillanat vanságán, visszacsavartam decinyi kávét a bögrébe, majd valamit rebegtem, a savanyodásról…
amúgy semmi extra… hiszen bölcsen tudatában vagyok, h ha utánozom ezt az univerzális tudatot, akkor én magam is teremtővé válok… ahogy megérezzük ennek a szerető intelligenciának a rezonanciáját, olyanná válunk, mint ő, akkor egyezni fog a gondolatunk, az akaratunk, és akkor ezt a tudatot cselekedjük, azzá válunk..

Buddha meg azt mondta:
„A dolgok megtörténnek, a cselekedetek végbemennek, ám nincs azoknak egyéni cselekvőjük.”

jó kis vasárnap volt ez is..
ma viszont tovább olvasgattam… nézzük h működik a kvantummodell… filózzunk csak el rajzta, h ha szenvedést élünk át, és a testünkben és az elménkben benne van ez a szenvedés, és gondolatainkkal és érzéseinkkel ki is fejezzük azt, akkor ugye ilyen energiaszignált sugárzunk abba a bizonyos kvantummezőbe… az a suttyó egyetemes intelligencia, amelyik nem szólt a hosszabbító miatt, az a szenvedő szignálra fog reagálni, és létrehoz egy másik olyan eseményt, amely miatt ismét szenvedhetünk… szuper..

tehát, ismétlem magamnak, mert azt akarom, hogy álmomban is tudjam:

Gondolataim sugározzák a jelet, az érzelemmé alakul, és életembe vonz egy olyan eseményt, amely megfelel ennek az érzelmi frekvenciának.

Akkor mi is történt vasárnap??? ami kint az bent, mikrokozmosz-makrokozmosz, stb. tehát egy nagy nagy takarításra vágytam, egy gondolati nagytakarításra... vidáman, együtt... közösségben… mert ha kint tisztítasz, bent is eltűnik egy kis piszok…
legalábbis én ezzel vigasztalom magam, a véget nem érő, folyamatos házimunka közben… bár néha ez sem működik, olyankor virágot lehet ültetni a polcokon levő porba, lassan, megfontoltan mozgok, h ne verjem fel a kis atkákat álmukból, és az elvett tárgyakat szépérzékemnek megfelelően helyezem vissza pont a hamvas, semleges szürkével körbevett, élénken elütő színű helyükre…
kérdezem én… hát miért nem csak olyan jeleket sugárzunk magunkból, amik pozitív eredményeket hoznak?
miért nem olyan jeleket bocsájtunk ki, amelyek megfelelnek annak az valaminek, amit el akarunk érni???
mi lenne, ha elhinnénk, h azt kapjuk vissza, amit magunkból kisugárzunk? pl. hogyan kéne gondolkodnom, hogy ne három darab zokni legyen a cipőmben, és ne kötődjön gordiuszi csomó az összes kábelre, vezetékre körülöttem?
jó… azt olvastam, hogy lépjek be akaratlagosan a tudatosság állapotában, és így rákapcsolódok erre az egyetemes intelligenciára, (ami intelligensen röhögött rajtam a miközben a copfom szürcsölte a kávét), és ha rákapcsolódtam, akkor kapcsolatba lépek a lehetőségek mezejével, és azt a tiszta jelet sugározom magamból, h változást várok, és látni akarom, hogy az eredmény megjelenik az életemben…
az egós okoskodást letojom, h ez baromság… csak azért mondja, mert attól fél szegény, h akkor majd ő megszűnik, h nem úgy ugrálok, ahogy ő fütyül… már így is duzzog, mert nem veszem elég komolyan... sőt...
de azért bírom... olyan kis hülye… játssza a kis játékait, futtatja a kis lemezeit…
cuki kis ego és teljesen megfelel a newtoni fizika szerinti lineáris kölcsönhatás sorozatnak, amely előre megjósolható és megismételhető... bunkó exem a nőjével alszik, tökön rúgom… és ez mindig így van…
de ha a valóságot az érzékelés útján nyerjük, akkor megrekedünk a newtoni paradigmában…

na neeeem… én kvantummechanikus vagyok… tudatos! én az eljövendő valóságot a kvantummodell útján teremtem…
így ex velem alszik, és a barátnője rúgja tökön… de hát mit bénázik…
ha nem ez a hobbija, akkor olvassa el ezt a könyvet, és mindjárt kiokosodik… na, hihi…
komolyodjunk:
a kvantummező egy több dimenziós valóság, amely az érzékeinken túl létezik, tehát ha olyan kis kvantumosan akarunk teremteni, akkor átmenetileg el kell terelni a figyelmünket a külső környezetről, mindarról, amivel azonosítjuk magunkat a világban…
egy új nézőpont kell… azt kell megélni, amit akkor éreznénk, ha megtörténne a dolog… láttam erről egy filmet is, így gyógyított egy kórházban 10-20 ember... az élték meg, hogy már megtörtént a gyógyulás, már megtörtént, már megtörtént... már megtörtént… és közben a monitoron egyre kisebb lett a tumor...
láttam, de nem hittem el... igaz azt sem mondtam, h nem igaz, mert nem látszott kamunak sem... csak egyszerűen nem tudtam hova rakni, nem foglalkoztam vele…
eddig mindig csak akkor hittem el valamit, amikor saját tapasztalatom volt róla… cáfolhatatlan… lehet, h eztán is így lesz... :)
most azt olvastam, hogy a kvantummező szubatomi világa tisztán tudatból áll, és h én sem léphetek be oda máshogy, csak a tiszta tudat útján…
nem sétálhatok be a kvantummező kapuján, mint valaki…
csak úgy sétálhatok be rajta, ha senkivé válok…
ki? én? senki sincsen itthon… senki? senki… bocsánat, de ez nem az egócska hangja?... neeem, legalábbis nem annak volt szánva…

 

Oldal: Hűtös-kévés copfos
Egy kvantummechanikus küzdelmei - © 2008 - 2024 - lujzazen.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat