Egy kvantummechanikus küzdelmei

avagy hogyan főzzünk finom kvantum levest?

2015.10.05.  A séta

Sziasztok!
Rég nem írtam már, most bepótolom.. Vigyor
Mielőtt ma könyvet fogtam a kezembe, sétálni vitt az eb, és ez olyan jó élmény volt, hogy írásban is megörökítem...

Ma olyan kis semmi nem érdekel hangulatom volt..
Nem érdekelt, hogy 55 vagyok, 20 évesen vágtam neki a hegynek…
nem érdekelt, hogy október van, mezítlábas papucsban indultam neki…
nem érdekelt, hogy szívacsos-páncélok dívnak, anélkül vettem fel az ingemet..
sajnálom, ha ezzel a részlettel valakit megbotránkoztattam, de ez az apróság is lényeges eleme volt a szabadság és természet, mindent elsöprő életérzésének…
na aztán nem érdekelt, hogy a fenyőerdő gyantás, kibontott hajjal mentem, had fújja a szél…
nem érdekelt a technika vívmánya sem, a mobilom is otthon hagytam… mondjuk ez fura volt...
Vigyorazért az érdekelt, hogy ne ázzon el a farmerom, ezért térdig tűrtem, hogy a harmatos aljnövényzet hűvösen-frissen inkább a lábszáram csikizze…

2015.09.20.004.jpg

Az eb egérugrásban gyíkra vetemedett, de blokkoltam, nem bántunk feleslegesen semmit… dobtam neki tobozt..
és lőn tiszta levegő… az erdő neszei és illata… mmm… az a fenyőillat… és ragyogott a nap… azok a surlófények a völgyekben és a hegyoldalakon… micsoda fények a tavon… villódzó, vibráló élet… szél és nap… csupa izgő-mozgó-rezzenő élő erdő…egy fára úgy, de úgy rácsodálkoztam… ámultam-bámultam…
ahogy kiértem a kis ösvényről a túraútvonalra hamarosan jött három ember… ééés Nala hívásomra szépen lábnál jött, még ez is tökéletes volt… derűs hellózással, elismerő pillantásokkal köszöntöttük egymást…
mi aztán tudunk élni… itt sétálunk…
jókora kerülővel a minket váró cicát megzavarva ellenkező irányból értünk haza... még egy ilyen sétát... :)
nem is volt kedvem bemenni a házba, leültem a hintaágyba, hogy a nap szárítsa meg a mezitlábam, közben megcsodáltam a kerge, fekete lelencek fújtatós-pofozgatós játékát… még a medencébe is bekergették egymást, de most nem csobbantak, hanem koppantak…
úgy ültem ott, mint a befőtt… azt hiszem…

2015.10.05.ott_van.jpg
Állítólag nem látszik mi van a képen, ezért benyilaztam és ki is nagyítottam ezt a szenzációs fotómat, bár szerintem anélkül is egyértelműűű...

Végül csak felmentem, mert kávézni vágytam… állok a teraszon, kezemben egy bögre gőzölgő itallal és közben mit látok? kertünkben a fa alatt egy mókus szedegeti a diót… ó szegény.. hát azt én a minap mind felszedtem… csak rosszakat hagytam ott… na, jó, majd szórok neki vissza pár szemet a vödrömből…
hehe.. :) meglátják a szomszédok, eztán tartják majd a távolságot.. viszi a nő a vödör diót a diófa alá, és szórja ki… na mindegy.. MVP. –másvalaki problémája-
na aztán előkerült a könyv is...
ott tartottam, hogy miért olyan nehéz megváltoznunk?...
hogy miért van az, hogy valahányszor megpróbálunk megváltoztatni magunkban valamit, mindig azt vesszük észre, hogy már megint a régi énünk vagyunk...

a pszichológusok azt mondják, hogy mire elérjük a 35-öt, addigra már annyi észlelésmintát, viselkedésmintát, érzelmi reakciót, egész sor viselkedést alakítottunk ki magunkban, hogy már ezek a programok irányítanak minket… robotként viselkedünk… persze úgy néz ki, mintha minden pillanatban szabad döntéseket hoznánk, de frászt..
énünk 95%-ka öntudatlanul és automatikusan futó programmá válik… ahogy totál automatikusan vezetünk autót, mosunk fogat, úgy totál automatikusan stresszelünk, vagy panaszkodunk, vagy nem hiszünk magunkban, stb…. jesszusom.. belegondoltam, és tényleg… öt százaléka tudatos az elmémnek azt írja… a többi program csak fut magától, és észre sem vesszük, hogy önmagunk emléke vagyunk…

Önmagunk emléke vagyunk…

elképesztő mondat.. és megdöbbentő, milyen igaz… emlék vagyok… az eddigi életem emléke…
jaj ne… engem elloptak többször is kiskoromban… sugárkezelték a combom, csupa roncs a bőr ott… kergették azt, akit szerettem és bántották, hogy sírt… egyszer eltűntették a kutyát, mire hazaértem suliból… sorolhatnám… ezeknek az emléke vagyok én… persze.. volt jó is… ahhoz képest, hogy önmagam emléke vagyok, egész normális vagyok, nem? (ma nem érdekelnek a poénok sem)
mondjuk durván sok munkám van benne… de ez a dög könyv azt írja,
hogy csak látszólag vagyok ébren, a napom 95 százalékát az öntudatlanság állapotában töltöm…
ezt a könyvet nem nekem írták.. én már tuti, hogy legalább 6 százalékban tudatos vagyok.. 
Nevetés
azt írja, (nem nekem) hogy talán azt hiszem, hogy én tartom kézben a dolgokat, de valójában
 - a memorizált, múltbeli érzelmeimnek megfelelően - a testem befolyásolja a döntéseimet…

na jó, ez kemény volt...
a lényeg, hogy most a tudatos döntésem és a testem összhangban van, tehát megyek aludni... :)

 

nevtelen.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 40
Heti: 66
Havi: 637
Össz.: 55 369

Látogatottság növelés
Oldal: A séta
Egy kvantummechanikus küzdelmei - © 2008 - 2024 - lujzazen.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »